2018. november 9-én tartottuk nyílt napunkat. A megnyitón a Siófoki Szakképzési Centrum vezetője, Szamosi Lóránt főigazgató úr és iskolánk vezetője, Kispéter Sándor igazgató úr köszöntötte a megjelent diákokat, szülőket, pedagógusokat, majd intézményünk igazgatóhelyettesei tartottak a szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzésekről tájékoztatót.

Bővebben...

Kedves Szülők! Kedves Diákok!
Jövő héten, a négynapos ünnep után - október 24-26. között - tanítás nélküli munkanapokat tartunk, melyet egyhetes őszi szünet követ. Szünet előtti utolsó tanítási nap: 2018. október 19. Első tanítási nap: 2018. november 5. A szünet után, november 5-én „A” héttel kezdünk.
Kérjük, hogy azok a tanulók, akik október 24-26. között külső gyakorlati helyen tanulnának, feltétlenül egyeztessenek a mesterükkel.
Jó pihenést, Gyerekek!

2018. október 11-én második alkalommal rendezte meg a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a Városi Sportcsarnokban a Centrum Kupát.

Bővebben...

2018. október 18-án tartottuk a Siófoki Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával közös programunkat, melynek keretében a felvételi előtt álló általános iskolás diákok, a pedagógusok és a szülők számára mutattuk be a Tanműhelyünket (Siófok, Fő utca 258.) és a képzési palettánkat.

Bővebben...

2018. október 12-én tartotta iskolánkban Csik Erzsébet védőnő és Koczorné Bódis Anikó védőnő-egészségnevelő a Tökös nap című, hagyományosan ősszel megrendezésre kerülő egészségnevelési rendezvényt.

Bővebben...